Helló Világ!
Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!Sok sikert!... Tovább »
Más állapot. Olvasom a hangzatos kifejezést. Nem betegség, nem kórság, egyszerűen egy más állapot, ami eltér a normálistól. Benne vagyunk, a pudli és a gazdája. Eddig sötétben tapogatóztunk, sejtettünk dolgokat, volt aki segíteni akart, más legyintett. Ugyan már, nincs neked semmi bajod, csak beképzeled. Míg nem a múlt hét szombaton, a kislány bizonyított, és nem…
Amikor MissLik hozzám került, hatalmas, eget rengető terveim voltak. Tudatosan akartam őt felépíteni, be akartam a világnak bizonyítani, hogy mekkora fasza gyerek vagyok, én majd egy zseni kutyát fogok prezentálni, aki pikk-pakk mindenben profin helyt fog állni. Akkor még nm tudtam mire vállalkozom. Ahogy telt az idő, az életünk gyökeres változáson esett át, MissLiknek alig…
Annak idején, amikor megkaptam az első kutyámat, és belecsöppentem ebbe a világba, azt gondoltam, hogy ez egy kemény, minden figyelmet igénylő dolog. Hiszen folyton figyelni kell a kis szőrmókra, akárcsak egy gyerekre. Meg kell tanítani neki bizonyos szabályokat, ahhoz, hogy zökkenőmentesen együtt tudjunk élni. Fontos, hogy harmonikus kapcsolatot tudjunk négylábú barátunkkal kialakítani…Hát nagyot tévedtem. Jelenleg…
A hétvégén ismét nyakunkba vettük az országutat, és Sukorón mutattuk meg miféle világszépe ez a MissLik bébi. Nagyon meleg volt, de a kis csaj ismét egy hős volt. Sajnos az első bírálatra nagyon sokat kellett várnunk, így lehetett kicsit játszani, meg körbe szaglászni. Aztán ideje volt puccba vágni a kisasszonyt, amit minimális hisztivel és egy…
Az idei évben ismét eljött a Sziget fesztivál ideje. Mint minden évben, idén is képviseltette magát a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület az Ability Parkban. Mi vasárnap mentünk a falkával, és ebből természetesen MissLik sem maradhatott otthon. Ez különösen jó lehetőség volt a szocializáció szempontjából. Rengeteg ember, sérültek, épek együtt, hangos zene, furcsa kinézetű emberek, tömeg,…
Nagy álom volt, ma átestünk a tűzkeresztségen. Mikor MissLik hozzánk került, már akkor elhatároztam, hogy ha egyszer lesz egy saját kis uszi babám, akkor bizony bele kóstolunk a show kutyák világába. Találtunk is egy szuper kozmetikust, aki segített az első kiállításunkra való felkészülésben. elsőre egy könnyű, kis kaliberű kiállítást kerestünk, ahol nem baj, ha bénázom,…
Sokan kérdezték, mit történt. Hónapok óta terveztük, hogy télen érkezik hozzánk az utód, egy kis Border Collie kölyök. Többször átrágtuk magunkat, mi legyen. Uszkár-Border vonalon, végül a Border mellett tettük le a voksot, de valahol mélyen mindig ott kapisgált bennünk a vágy egy kis plüssmackóra. Aztán egy kedves ismerősünkön keresztül felkért egy család kiskutya választásra…